Szervezetalapítás kezdőknek

A feladat egyszerű: meg kell alapítani a Gipsz Jakab Gittegyletet. Céljai, küldetése homályos, de mindenki sok potenciált lát benne. A Gipsz Jakab Gittegylet tagjai lehetnek, a meg nem írt alapszabályzat szerint, amire mindenki hivatkozik, Gipsz Jakab mozgalmár eszmei utódjai. Az alakuló ülésen való részvétel feltételei: Gipsz Jakab életművének, a Gipsz Enciclopediae Transilvaniae kívülről való tudása. Ennek bizonyítására a Gipsz Jakab Gittegylet egy Gipsz Jakab Gittegylet Kezdeményező Bizottságot hozott létre, ennek minden tagja a Gipsz Enciclopediae Transilvaniae szakértője, egész életüket ennek a remekműnek szentelték, egyenként 15 doktori dolgozatot írtak a nemes műről. A Gipsz Jakab Gittegylet Kezdeményező Bizottsága egy órás, latin nyelvű meghallgatásokon ellenőrzi, hogy mindenki, aki taggá szeretne válni, behatóan tudja-e a Gipsz Enciclopediae Transilvaniae tartalmát.

Helyi tudósítás egy korabeli napilapból

Gipsz Jakab születésének évfordulóján ünnepi körülmények között megalapították Gipsz Jakab szülővárosában a Gipsz Jakab Gittegyletet. Mint arról korábban is beszámoltunk, a Gipsz Jakab Gittegylet Gipsz Jakab szellemi örökségét próbálja életben tartani, valamint annak súlyát hangsúlyozni. A Gipsz Jakab Gittegylet Kezdeményező Bizottsága múlt heti sajtótájékoztatóján is hangsúlyozta, hogy elsősorban a Gipsz Enciclopediae Transilvaniae-ban felmutatott értékeket szeretné továbbvinni és megismertetni az emberekkel, ebből kifolyólag haladó latin nyelvű tanfolyamokat szerveznek, hogy majd ennek folytatásaként a Gipsz Enciclopediae Transilvaniae tanulmányozására is tanfolyamot indíthassanak. Céljuk, amely a még meg nem írt alapszabályzatban is meg van fogalmazva, hogy minden Gipsz Jakab szülővárosából származó fiatal legalább két doktori disszertációt írjon Gipsz Jakab életművéről, majd ezekből a doktori disszertációkból egy Gipsz Jakab Életmű Múzeumot hozzanak létre. 

A Gipsz Jakab Gittegylet Kezdeményező Bizottság ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a fiatalokhoz is szólni szeretnének, ezért ezeket a disszertációkat hangoskönyv formájában is meg fogják jelentetni, a múzeumból kikölcsönözhetőek lesznek, hiszen, mint mondták, a fiatalságban a jövő, hozzájuk pedig a saját nyelvükön kell szólni. Újságírói kérdésre elmondták, hogy egy berregős telefonra írt alkalmazáson is gondolkodnak, de ennek kivitelezése sajnos még nem történt meg, hiszen az informatikus, akit erre megkértek, sajnos a túlzsúfolt programja, és a túl sok bevállalt munka miatt megbolondult. A hangoskönyvek, amint ez a sajtótájékoztatón kiderült, Gipsz Jakab hangján fognak megszólalni, ennek a technikai kivitelezése pedig úgy történt, hogy egy archív hangszalagról lemásolták a neves tudós hangjának karakterisztikáját, és ezt ráilesztették a Gipsz Jakab Színésztársulat színészének felolvasására. 

A Gipsz Jakab Gittegylet 18 órás ünnepi alakuló ülése után megtartották az első Gipsz Jakab Maratoni Alvás című rendezvényt is, amelyet szintén Gipsz Jakab szellemiségében szerettek volna megszervezni, hiszen a korabeli tudósítások szerint a neves tudós a Gipsz Enciclopediae Transilvaniae írása közben akár 48 órákat is tudott aludni az íróasztalánál. A Gipsz Jakab Gittegylet hivatalosan 4 taggal rendelkezik, egy elnök, egy alelnök, egy területi elnök, valamint egy szervezési elnök, a kezdeményezőbizottság tagjai pedig újabb mandátumot vállaltak a Gipsz Jakab Gittegylet Ellenőrző Bizottságában, amelynek megbizatása a Gipsz Jakab Életmű Múzeum megalakulásáig tart. Nem megnevezett források szerint a múzeum megalakulása után a Gipsz Jakab Gittegylet Ellenőrző Bizottságának tagjait ezután kivégzik, mivel túl sok információt tudnak a Gipsz Jakab Gittegyletről.

In memoriam

Van az a történet, amit gyerekkorunkból mind ismerünk: boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Van az a történet, amit ma már nem merünk elmesélni, mert túl sok benne a horrortörténet, halál és fájdalom. Öt éve én is átéltem egy ilyet, akkor azt hittem, hogy soha nem lesz többet értelme az életemnek. Néha ma is érzek ilyeneket, amikor sorban temetem gyerekkori ismerőseimet, barátaimat. Legutóbbi, Tibi, ott állt a Majális utca aljában egy szerdai napon, sápadtan, alig két hete, én boldogan öleltem át, hiszen több mint egy éve nem láttam. Kérdeztem mit keres Kolozsváron, csak átutazóban, van-e valami gond, le van fogyva, nincs semmi, csak sokat dolgozott, na akkor majd fussunk össze egy kávéra, rendben. Aztán rá egy hétre telefonáltak, hogy pénteken van a temetés. Rák, két hónap alatt elvitte. Abban a percben csak annyit mondtam, hogy ilyen nincs, nem lehet, nem halhat meg körülöttem mindenki, és nem lehetek én az egyetlen, aki életben marad, és fájdalmasan átbukdácsol éveket, évtizedeket. Mert ilyen egyszerűen nincs. Meg aztán hogy gondolja az Isten ezt? Teremet nekem egy teljesen új baráti kört?

Szombaton átadtam magam a semmittevésnek, és beindítottam a felejtési programot. Vasárnap szintén, de voltam olyan hülye, hogy elkotyogtam, hogy születésnapom van, és a csajok, akik hazahoztak, meg is szervezték másnap estére a felköszöntést. Na hát ez valami olyasmi, mint amit írtam, teremt nekem egy teljesen új baráti kört. Ajándék, torta, muffin, bor. Mindez nekem, az outsidernek. Furcsa így összefoglalni két-három hetet, enél sokkal több indulat és érzelem szállt el és vissza, de azért példázza, hogy hogy hullámzik a boldogság/boldogtalanság az életemben. Előbbi letört, utóbbi pedig újból elhitette velem azt, hogy mégiscsak vannak emberek, akik törődnek velem, és csak nekem beírták a nevüket egy könyvbe, hogy sose felejtsem el, hogy ők vannak nekem.

Ma remeg a kezem

Megkaptam a szurit, ráz a hideg, és ideges táncot jár a bal kezem. A szemem sincs rendben, néha sötét pontok jelennek meg a kép kellős közepén. Közben meg ostorozom magam, hogy mekkora balfék vagyok, hogy még mindig nincs elég bátorságom. Mihez? Hát semmihez. Majd legközelebb, mondom magamnak minden elszúrt alkalom után, és elmélázok azon, hogy milyen jó lehetne az életem, ha egyszer, csak egyetlen egyszer, tényleg lépnék: váltanék, továbblépnék, kézenfognék, megölelnék, megcsókolnék, kiáltanék, vallanék. Na de majd legközelebb, mondom újból magamnak, és beletörődöm abba, hogy a bátorságot nem nekem találták ki.

Szerelem Párizsban

Párizs maga a pokol. Ugyanaz az érzés fogott el, amikor megérkeztem, mint amikor tizenévesen Kolozsvárra kerültem. Mocsok, tömeg, por, nagyvárosi nemtörődöm emberek, siető munkások, sétáló turisták, mindenütt fényképezők kattogása, szerelemlakatok csilingelése a hídon, egyszóval maga a pokol. Ennek a városnak az egyetlen szépsége talán a metróvonal. Na az már valami, és ott a mocsok, pisiszag, szűk folyosók, suhanó szerelvények, gyurakodó tömeg ellenére sem az undor fog el. Itt már lehet szerelelmet lelni, élni, ölni, ez az a hely, ami erre tökéletesen alkalmas.

Leteszem a cilindert és a frakkot

Van az önkínzásban valami perverz öröm. Égnek az izmok, de nem állok meg, minden lépés fáj, olyan, mint éjjel az óra kattogása, miközben csak aludni szeretnék, de csak kattog a mánus, aztán kattog a fejem, csikorognak a fogaskerekek, és csak fáj, és fáj, és fáj. Mondom, van az önkínzásban valami perverz öröm, főleg, ha valami eredményt remélek tőle  amitől talán jobb lesz az életem. Mindaddig, amíg egyszer minden szétesik, és céltalanul bolyongok egy szellemvárban, amiben napokkal, órákkal azelőtt még emberek kacagtak, vigadoztak, éltek. Egy csettintésnyi idő csak, és minden eltűnik, a szobák üresek és elhagyatottak lesznek, a vörös kárpit szürke lesz, a bársony függönyökből csak foszlányok lógnak alá elhasadt és kettétört függönytartókról. Ez az életem? Homokvár, ami a legkisebb rezdülésre összeomlik, és csak egy porfelhő marad belőle?

6 év, ebből 2 kemény év mérlege lenne ez. Egy üres, elhagyatott kastély. Lehet, hogy már 100 éve is üres, és csak én láttam benne embereket mozogni, lehet, hogy csak tíz éve üres, és én nem láttam, amikor emberek eltűntek, búcsút vettek tőlem, és a saját gyásszertartásomat elhessegettem, elodáztam, míg egy szó, egy párbeszédnek hitt monológ csak visszhangként visszacsapódott, és a rideg, nyirkos pincében találtam egymagam.

Elhagyom a kastélyt, mondom az utolsó egérnek, aki étel hiányában alig lépked, megsimogatom és a küszöbről még egyszer, utoljára visszanézek. Valami bibliai mondat jut eszembe, hogy nincs itt maradásunk, és még egyszer látom magam előtt a báltermet, puncstól és Sangriától kipirosodott arcú vendégeimet. Elodázhatatlan a kilépés, a feladás, az új kastély, új bálterem keresése. Ezer terv és ezer beszélgetés, ezer remény és ezer koccintás marad itt.

Ugrálni lenne kedvem a köves utcán, odaverni magam, mint egy rakoncátlan kisgyerek, meg szaladni azzal az őszinte felszabadultságérzéssel, ami minden új kezdetekor hajt.

Van valami perverz öröm az önkínzásban. Tekerek egy új cél felé. Lapos a bicikli kereke, ráz a köves út, magas a hegy, égnek az izmaim, de látom a zöldellő lankát, a majálisozó tömeget. Egy kedves lány ruháját meglebbenti a szél, egy szalmakalap oldalra fordul. Csend van, nyugalom, meg valami békéhez hasonló érzés. Égnek az izmaim, tekerek, csak azt a lankát elérjem. Nincs búcsú, csak új útvonal, új célok. A lanka, oda kéne eljutni, égnek az izmaim, lapos a bicikli kereke, csikorognak a fogaskerekek, a fejemben egy hangszóró ordítja, hogy hiába, és miért ne lenne hiába, válaszolja egy manó a kormányon, menj vissza a kastélyba, a szellemek társasága ugyanolyan jó lesz, pörögni fogsz, jó lesz.

Lankás ez a domboldal. De szép. Még égnek az izmaim, de nincs már hangszóró, se manó. Hazajöttem anyám, én, a vesztes fiú, ezen a lankán itthon vagyok és boldog. Van az a lány, a szoknyáját meglebbenti a szél, elpirul, és felnevet. Hazajöttem anyám, én a kastélylakó, eltűntek az árnyak, na meg az a manó, a hangszóró, csak a lanka van, meg az a lány, a lankán, nevet, szoknyáját meglebbenti a szél, és a karomba ugrik, mert várt rám, és én is őt kerestem a kastélybeli tömegben. Hazajöttem anyám, leteszem a cilindert és a frakkot, itthon vagyok anyám, én, a vesztes fiú.