Behúztam magam mögött az ajtót, végigvetettem magam a széken, fejembe húztam a kalapom, majd elszundítottam. Arra ébredtem, hogy valaki bejön a kabinba. Kemény cipőtalpak kopogását hallottam. Feljebb toltam a kalapom, megsimogattam borostás arcom majd kinyitottam a szemem. Két teljesen feketébe öltözött férfi ült velem szemben, csak néztek, nem szóltak semmit. Újra becsuktam a szemem, amikor azonban a kalapomhoz nyúltam, az egyik férfi megszólalt:
- Ne aludjon Molnár úr, beszélni akarunk magával.
- Miről? - kérdeztem tőlük csodálkozva, nyújtózkodás közben.
- Először is, mit keres ezen a vonaton?
- Számít ez? Marosvásárhelyre megyek anyámat meglátogatni.
- Maga ír?
- Szoktam, de hát tudhatják, hiszen egy éve jelent meg könyvem.
- Találtunk Tar úrnál egy kéziratot, amelyről azt feltételezzük, hogy maga írta. - ekkor a jobb oldalon ülő feketébe öltözött férfi benyúlt egy fekete táskába és elővett belőle egy ívpapírt.
- Ez a maga írása?
- Nem tagadom, az én kézírásom, de a szöveg nem ismerős.
- Olvassa hangosan!
- A mai gyűlésen nem döntöttünk semmit. Kováccsal elhatároztuk, hogy tenni fogunk valamit, személyesen megyünk el az ország nyomorát feltérképezni, megírjuk, majd a cikkeket eljuttatjuk külföldre és az amerikaiak segítségét fogjuk kérni. Kérem, ez badarság, muszáj ezt tovább olvassam? Hiszen párttag vagyok, soha nem volt sz...
- Ne magyarázkodjon!
- Nem én írtam! - jelentettem ki határozottan, majd zsebemből elővettem cigarettatárcámat és rágyújtottam.
- De hiszen maga mondta, hogy a saját kézírása.
- Visszavonom, csak hasonlít rá.
- Tudja, hogy börtönbe dughatjuk?
- Ezért?
- Igen, lázadás, árulás.
- Nem én írtam, valaki leutánozta az írásom, ügyes volt.
- Ha találunk még egy ilyen papírt, akkor letartóztatjuk.
- Kérem, a lakásomon már ugyebár voltak?
- Igen.
- Ott találtak?
- Nem.
- Nem is fognak. Tartól több ilyen iratot ne is vegyenek át, mindig utált azért, mert a párt mindig rám bízta a pénzesebb munkákat, ő meg hoppon maradt, egyértelmű, hogy ő akar bemártani. Az aljas gazembere - sziszegtem, miközben végiggondoltam, hogy ezek a fekete marhák, amikor az otthonomban jártak mindent bepoloskáztak, talán még videokamerákat is szereltek a szobámba, hogy meg minden mozdulatomat meg tudják figyelni.
A következő megállónál a két feketébe öltözött férfi eltűnt. Velük együtt a táskám teljes tartalma is, amit elvittek megvizsgálni. Csak jelentések voltak benne csip-csup dolgokról, meg Tarról. Mert Tar tényleg irigy volt és tényleg rosszat akart tenni nekem. Mivel én sem állhattam Tart, én is nekiálltam, hogy összeállítsam saját magam megmentésére az iratcsomómat. És Tar múltjában volt néhány folt, amit fel lehetett használni ellene. Ellenem is lett volna, de Tarnak nem volt annyi esze, hogy megkeresse a bizonyítékokat. Mindig is mondtam, hogy soha nem fog tudni egy rendes tényfeltáró riportot megírni. No, de ezzel lőttek a karrierjének. Én viszont kereshetek magamnak új lakást. Az amerikaikkal való kapcsolattartást bepoloskázott házban nem tudom folytatni. Marad tehát a költözés, amit nagyon utálok. Hogy ne legyen feltűnő, más városba költözöm. Munkát fogok kapni, hiszen több kitüntetést is kaptam már a cikkeimért, bármelyik újság szívesen felvesz majd. No de erről majd lesz még időm gondolkodni.
Ekkor újra kinyílt az ajtó. A cigaretta füstje kimenekült a folyosóra, a kabinba pedig belépett Tar. Vörös volt a méregtől.
- Te bemocskoltál engem! - ordította.
- Te is ugyanezt akartad velem tenni, csak én jobban csináltam.
- Ezért még meg fogsz bűnhődni te rohadék!
- Várva várom - mondtam szórakozottan, miközben feltettem a szemüvegem és nekiálltam újságot olvasni. Hallottam Tar ideges toporzékolását, láttam, hogy valamit kotorászik az oldalán idétlenül himbálózó táskában, majd felém fordul.
- Tar - mondtam neki -, most kérem ...
Az én szempontomból tulajdonképpen itt, ez év decemberében, meg is áll a történet, hiszen Tar pisztolyt rántott és a szemem közé lőtt. Letartóztatták és gyilkosság miatt elítélték. Honnan tudom? Mert így szokták. Az amerikaiknak persze új embert kellett keresniük. Hónapokkal később három posztumusz díjat kaptam, a kommunista párt az egekig magasztalta a keményen dolgozó, a népért hősies halált halt újságírót. Ezt honnan tudom? Tar mesélte, aki bebörtönzése után három nappal meghalt. Most mindketten a pokol kapujában ülünk és nézzük, hogy mi is történik a világban. Nincs jobb dolgunk, kint rekedtünk, ugyanis két újságírót egyszerre még a pokol sem tud befogadni. Márpedig mi egymás nélkül még a pokolba sem megyünk, ha így egymásra találtunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése