Kórháznapló: előkészületek

Mivel éjjelre hazakerültem, reggel 7-kor fel kellett kelni, mert háromnegyed 8-ra bent kellett lenni pizsamába öltözve a kórteremben. Hát csodás látvány tárult elém. Az ég aljában, ködbe burkolózva megjelent vöröslően a nap. Utána az ablak is bepárásodott, de ez a látvány nagyon sok mindennel felér, ahogy a vízcseppeken megtörik a fény, és a szobába áramlik egy leírhatatlanul szép reggeli fény.

Kórháznapló: Délutáni unalom

Délután felpörögtek az események. Szobatársam hazament, helyébe új beteg került a szobába, egy idős bácsit hoztak be tolószékben. Mozogni alig tudott, láthatóan nagy fájdalmai voltak. Néhány órával később még egy idős bácsi került a szobába, harmadik ágyba, őt is sérv miatt utalták be. Közben meg folytak a vizsgálatok. EKG-ra küldtek le. Ilyen tesztet már korábban is végeztek rajtam, tudtam, hogy miről van szó, arra viszont nem gondoltam, hogy meg fogok fagyni az előtérben, miközben várom, hogy megérkezzen az orvos. Hogy hol volt, azt csak ő tudja. A vizsgálat maga rövid volt, tulajdonképpen nem volt benne semmi érdekes, de olyan morcos és nyers volt az orvos, aki a tesztet végezte, hogy az elején meg is lepődtem, amikor rám ordított. Vetkőzz! Nem hallod?

Kórháznapló: Zsebfájdalom (a beutalás)

Az ember néha úgy jár, hogy kórházba kerül. Van, aki gyakrabban, van, aki ritkábban. Én életemben másodszor fekszem kés alá, bár beismerem, rakoncátlan gyerek voltam, ezért nem egy helyen vagyok összefércelve. Mivel a következő napokban sem interjút készíteni nem tudok (hacsak virtuálisan nem), sem pedig fotóriportot nem készíthetek (bár a kórházban lenne miről), ezért megpróbálom kissé humorosan, kissé ironikusan, kissé kritikusan leírni mindazt, ami velem és körülöttem történik.

A kép beszél

Rég nem fotóztam. Mármint úgy, hogy csak elindultam a városba és részleteket kerestem, színeket. Az utóbbi héten viszont sikerült. Íme néhány belőlük: