Nem vállalkoztam, a saját hülye ötletem volt. Utólag nem örülök neki, de ha már itt vagyunk, akkor írjuk meg.
Nem tűnik furcsának számodra, hogy te magaddal készítesz interjút?
Ha nem látnád rajtam, akkor pont emiatt vagyok ideges. Minek kell magammal interjút készítsek, amikor annyi interjúalany van a világon, amennyit csak el tud az ember képzelni? A hülye ötletek sorában ez az egyik leghülyébb ötletem.
Hagyjuk talán ezt a témát más alkalomra, mivel foglalkozol?
Én hülye ötleteket találok ki, te meg hülye kérdéseket teszel fel. Azt csinálom, amit te, kérdezek, jegyzetelek, hangot vágok, írok.
Ne sértegess kérlek, hiszen te vállalkoztál erre a feladatra, te találtad ki a témát. Én meg úgy teszek, mint a jó alkalmazott, követem a főnököm utasításait. Vagy azt akarod, hogy a saját főnököm legyek?
Nem. Én vagyok a saját főnököm.
Folytathatjuk?
Igen.
Újságíró vagy tehát. Ez a szakma mondhatni, hogy nehéz, Erdélyben pedig nem is egy jól megfizetett szakma. Ha ennyi negatívuma van, akkor miért választottad mégis ezt a pályát?
Van egy szó, ami elég sokat elmond. Ez nem szakma, hanem hivatás. Persze tudom, hogy ma már sokan használják ezt a szót, kezd közhelyessé válni, mert szinte mindenki a hivatását űzi. Ma már szinte mindenki abban a szerencsés helyzetben van, hogy a szakmája egyben a hivatása, a hobbija. Nos, én is ebben a szerencsés helyzetben vagyok.
Néhány konkrétumra is kíváncsi lennék, mi az amit szeretsz ebben a szakmában?
A futást, egyik rendezvényről a másikra, egyik interjúalanytól a másikig, egyik városból a másikba. Gyorsan vágni, lyukra írni, vezércikket írni. dolgozni. Ez a lényeg, az utolsó szó: dolgozni.
Te élvezed ezt? Mármint, hogy eljátszod, hogy te vagy a világ legrosszabb interjúalanya?
Nem, én nem vagyok jó interjúalany és kész. Nem szeretem, ha velem készítenek interjút és főleg akkor nem szeretem, ha a munkámról kell beszéljek egy olyan valakinek, aki ugyanazzal foglalkozik, mint én. Úgyhogy itt és most befejeztem az interjút.
