Mivel éjjelre hazakerültem, reggel 7-kor fel kellett kelni, mert háromnegyed 8-ra bent kellett lenni pizsamába öltözve a kórteremben. Hát csodás látvány tárult elém. Az ég aljában, ködbe burkolózva megjelent vöröslően a nap. Utána az ablak is bepárásodott, de ez a látvány nagyon sok mindennel felér, ahogy a vízcseppeken megtörik a fény, és a szobába áramlik egy leírhatatlanul szép reggeli fény.
A reggeli beszélgetésekből kiderült, hogy az idős bácsi, akit tolószékben hoztak be, az éjjel rosszul volt, és nem sokat aludtak miatta a szobában lévők. Ekkor örültem nagyon annak, hogy hazaengedtek éjjelre. Közben a bácsikát elvitték valami vizsgálatra, közben pedig az ágyán is kicserélték az ágyneműt, kiderült, hogy átviszik egy másik terembe. 10 percre rá már egy másik idős bácsi költözött be a helyébe. A bácsi csendes volt, annál határozottabb és hangosabb viszont a felesége. Ő beszélt az orvossal, az asszisztensnővel, mindenkivel. Közben velem is beszédbe elegyedett, megkérdezte, hogy mi bajom, majd megcsóválta a fejét, hogy ej, ilyen fiatalon már ilyen gondokkal küszködök. Tény, hogy magam korabelit nem láttam a kórházban, legalábbis ezen az emeleten, a sebészeten nem.
Egy időre egyedül maradtam, mert mindenkit elküldtek ilyen-olyan vizsgálatokra. Közben 5 egyetemista bejött, majd ki is ment, látva, hogy csak én vagyok egyedül. Gondolom ugyanazt akarták, amit tegnap a szégyenlős magyar lány. Utána még egy lány benézett, egy szőke diák, körbenézett, megkérdezte, hogy merre vannak a többiek, majd kiment. Utána a beteggel vissza is jött, vele együtt még 5 másik lány, akik elkezdték faggatni, hogy mi baja, hogy érzi magát, miért hozták be, volt-e más operációja, emelt-e nehezet. Azt is megkérdezték, hogy mit dolgozott, na, erre a bácsi elkezdte mesélni, hogy hát dolgozott ő elég sokat, 89-ben azonban váltani kellett, a dési sóbányába került, aztán utána a vasútnál is dolgozott néhány évet.
Engem közben elkezdtek előkészíteni az operációra. Megkérdezték, hogy helyi érzéstelenítést szeretnék, vagy altatást, elmagyarázták, hogy melyiknek milyen következményei lehetnek, aztán megkérdezték, hogy volt-e valami más bajom, allergiám. Mivel nem először kérdezték meg ezeket a dolgokat, úgy éreztem, mintha már többedjére gyónnám meg ugyanazt a bűnt. Az altatást választottam.
Közben bejöttek az asszisztensnők, elvitték a vajat, a kenyeret viszont tegyem el, mondták, mert még később meg lehet enni. A kenyeret eltettem, és azóta is ott lapul a fiókban. Közben elvitték az idős bácsit, és helyébe került egy másik idős bácsi, egy 70 éves mérnök. Tizenegyig telt az idő, ahogy telt, majd elvittek műteni. Van egy pasas aki azzal foglalkozik, hogy előkészíti a pácienseket az operációra. Behozták a pizsamát, amiben műtenek, de az asszisztensnők azt mondták, hogy csak akkor öltözzek át, amikor jönnek utánam. A pasas viszont nem így gondolhatta, mert amikor bejött a kórterembe rám ordított, hogy hogy képzelem, hogy még nem vagyok átöltözve. Közben megpróbáltam édesanyámat is hívni, de nem vette fel, az sms-t pedig már nem írhattam meg, mert újra rám ripakodott a férfi, hogy volt egész nap időm telefonálni, miért nem intéztem el eddig, mert már várnak a műtőben, és ő nem akarja, hogy szidást kapjon, úgyhogy siessek. Beültem a tolószékbe, és a negyedik emeleten kitettek. A műtőben átélteket viszont kicsit később írom meg, hiszen ott egy új fejezet kezdődik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése