Képzelt interjú egy jövendőbeli sztárral

(Helyszín egy garázs, a berendezés egyszerű, olcsó erősítő, házi hangfalak, összetákolt állvány, rajta egy meglepően jó mikrofon, amely azonban kölcsönzött, a mikrofonon rajta van a kölcsönző cég logója. A jövendőbeli sztár szakadt jeansben ül egy fotelben, riporter körülnéz, előveszi a mikrofont, majd újból körülnéz, hogy hova ülhetne le. Jövendőbeli sztár egy lyukas veder felé bök a fejével. Riporter megfogja, a fotel elé húzza és ráül. Kicsit kényelmetlenül érzi magát, de szól, hogy mostmár kezdeni lehet.)

Riporter: Jövendőbeli sztárként, hogyan gondolod ...

Sztár (közbevág):  Még mielőtt nekikezdenénk az interjúnak, szólnék hénáy mondatot jövendőbeli rajongóimhoz. Kedves jövendőbeli rajongók. Mind tudni fogjátok nagyon közvetlen ember vagyok. Éppen ezért már most kijelentem, hogy sztársági megnyilvánulásaimat korlátozni fogom, nem fogok nagy botrányokba keveredni - a kis botrányok elkerülése szinte lehetetlen, és nem jó az imidszemnek, ha nem keveredek bele kisebb botrányokba, amelyek a népszerűségemet növelnék. Mindig hűséges leszek hozzátok, soha nem foglak elnanyagolni benneteket, mert nekem ti vagytok a legfontosabbak. Én csak értetek vagyok, hogy titeket a zenémmel boldogítsalak, és ti értem vagytok. Függünk egymástól, és ez így van jól. A segítségeteket kérem, mondjátok el a véleményeteket a zenémről, az életstílusomról, hol kéne javítsak, és azt is mondjátok el, hogy mit szerettek abban, amit csinálok. Mindenkihez nem tudok igazodni, hiszen a saját stílusomat meg kell őriznem, de azért kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok a műveimről és amit lehet felhasználok a javaslataitokból. Szóval, kedves jövendőbeli rajongóim, biztosítlak benneteket, hogy mindenki kaphat majd aláítást tőlem, még akkor is, ha majd többezren gyűltök össze egy koncertre, ha kell órákhosszat beszélgetek veletek, és ígérem, hogy a koncertekből csak annyi bevételem lesz, hogy meg tudjak élni belőle, és ne keljen szűkölködnöm, meg ki tudjam fizetni belőle a stábomat. És ha a lemezszerződésekből több pénzem lesz, akkor olyan eseményeket is meghirdetek majd, amelyek a közös együttlétünket fogják megcélozni, velem tölthettek napokat, velem élhettek ezalatt. Tudjátok, hogy a zenémmel utat akarok mutatni nektek, nem csak a pénzért csinálom, persze a pénz is kell a fejlődéshez, ezt pedig ti kell biztosítsátok nekem, de nem leszek önző, ha lesz több pénzem, akkor, miután megvettem az új gitáromat és lesz kocsim meg házam, akkor a megmaradt pénzemből építtetek Afrikában egy iskolát, mert a tanulást is nagyon fontosnak tartom, meg természetesen szimbolikusan örökbe fogadok néhány szegény afrikai gyereket is, akiknek a tanulmányait finanszírozni fogom. Jótékonysági bálokat is szervezni fogok, és a használt hangszereimet is árverezésre fogom bocsátani, és az ezekből befolyó pénzt is mind jótékony célokra fogom bocsátani.

(Nyílik a garázsajtó, belép rajta egy szőke, 17 év körüli fiú, kezében két dobütő, kissé megviseltek, de még haználhatóak, mögötte egy másik, az előzőnél fiatalabbnak kinéző fiú, aki egy kopott basszusgitárt cipel. Kint esik az eső, egy macska befut a garázsba. Jövendőbeli sztár sóhajt, nagy levegőt vesz, kinyújtja a lábát, kezével int a bejövő két fiúnak. Riporter újból próbálkozik.)

R: Mit tartasz szükségesnek ...

SZ: Folytatom tehát. Szóval minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a jót tegyem, és gondolom ezért nézitek el majd nekem a kisebb botrányokat, amik tényleg hozzátartoznak egy sztár imidzséhez. Ígérem, hogy mindenben a minőségre törekszem majd. (Kezét leengedi, félig üres sörösdobozt emel fel a fotel mellől, nagyot kortyol, félig tele szájjal folytatja.) Én csakis a jóra és minőségre fogok törekedni. Ezért is tanultam öt hónapig gitározni, úgy érzem, hogy ezalatt megtanultam az akkordokat, szólózni is megtanultam önerőből és a dobosomat és a basszusgitárosomat is megtanítottam arra a stílusra, amit képviselek és képviselni fogok. Mindent tőlem tanultak, ezért úgy érzem, hogy hitelesem vissza tudják adni azt, amit képviselek. (Riporter diszkréten matat a felvevőnél, majd egy óvatlan pillanatban, amikor a jövendőbeli sztár éppen a plafont nézi, kikapcsolja a mikofont, a felvevőt pedig bekapcsolva hagyja, hogy úgy nézzen ki, mintha a felvétel továbbra is menne.) És persze benneteket foglak a stílusomban képviselni, meg a ti értékeiteket, és a szövegek is erről szólnak majd, arról, amit hallani akartok. Meg arról is, amit képviselek. Ígérem, hogy mindenkire időt fogok szánni, még a legkisebbekre is, akik sokszor nem jutnak el odáig, hogy a cd-t aláirassák, mert a nagyok félretolják őket, szóval a kicsikkel is foglalkozni fogok. Mindenkivel, aki nekem majd számít és természetesen minden rajongóm számítani fog, nektek lesznek a koncertek, és a lemezeket is olcsón fogom majd árulni, persze a bevételükből majd valami jót teszek, segítek a szegényeken, és a kisjövedelműeket majd olcsóbban engedem be a koncertekre. Majd úgy csinálom, hogy a honlapomon, amit csinálni akarok, lesz egy regisztráció, ott lehet majd jegyeket foglalni, be kell majd írni, hogy kinek mennyi a jövedelme, és az alapján határozzuk meg mindenkinek a jegy értékét, persze lesz egy alapár, ami muszáj, mert valamiből ki kell fizetni a technikusokat is, meg a bért a helyért, meg egy csomó mindent. Tehát, végszóként csak annyit szeretnék mondani, hogy számítok rátok.

(Riporter úgy tesz, mintha kikapcsolná a mikrofont, elteszi a felszerelést.)

SZ: Nincs valami kérdésre?

R: Talán egy kérdésem lenne...

SZ: Jó, kérem küldje el e-mailben, és válaszolok rá, a fiúk már várnak, sajnálom, most nincs időm, próbálnom kell, hiszen ezt várják el tőlem, csak így fejlődhetek.

(Sztár hátat fordít Riporternek, aki elképed, majd, amikor látja, hogy már senki sem foglalkozik vele, és amikor meghallja a fülsüketítő zörejt, amit a három "zenész" produkál, menekül a garázsból. A felvett hanganyagot még a szerkesztőségbe vezető úton törli.)

Képzelt interjú saját magammal

Miért vállalkoztál arra, hogy saját magaddal készíts interjút?

Nem vállalkoztam, a saját hülye ötletem volt. Utólag nem örülök neki, de ha már itt vagyunk, akkor írjuk meg. 

Nem tűnik furcsának számodra, hogy te magaddal készítesz interjút?

Ha nem látnád rajtam, akkor pont emiatt vagyok ideges. Minek kell magammal interjút készítsek, amikor annyi interjúalany van a világon, amennyit csak el tud az ember képzelni? A hülye ötletek sorában ez az egyik leghülyébb ötletem.

Hagyjuk talán ezt a témát más alkalomra, mivel foglalkozol?

Én hülye ötleteket találok ki, te meg hülye kérdéseket teszel fel. Azt csinálom, amit te, kérdezek, jegyzetelek, hangot vágok, írok. 

Ne sértegess kérlek, hiszen te vállalkoztál erre a feladatra, te találtad ki a témát. Én meg úgy teszek, mint a jó alkalmazott, követem a főnököm utasításait. Vagy azt akarod, hogy a saját főnököm legyek?

Nem. Én vagyok a saját főnököm.

Folytathatjuk?

Igen.

Újságíró vagy tehát. Ez a szakma mondhatni, hogy nehéz, Erdélyben pedig nem is egy jól megfizetett szakma. Ha ennyi negatívuma van, akkor miért választottad mégis ezt a pályát?

Van egy szó, ami elég sokat elmond. Ez nem szakma, hanem hivatás. Persze tudom, hogy ma már sokan használják ezt a szót, kezd közhelyessé válni, mert szinte mindenki a hivatását űzi. Ma már szinte mindenki abban a szerencsés helyzetben van, hogy a szakmája egyben a hivatása, a hobbija. Nos, én is ebben a szerencsés helyzetben vagyok. 

Néhány konkrétumra is kíváncsi lennék, mi az amit szeretsz ebben a szakmában?

A futást, egyik rendezvényről a másikra, egyik interjúalanytól a másikig, egyik városból a másikba. Gyorsan vágni, lyukra írni, vezércikket írni. dolgozni. Ez a lényeg, az utolsó szó: dolgozni. 

Te élvezed ezt? Mármint, hogy eljátszod, hogy te vagy a világ legrosszabb interjúalanya?

Nem, én nem vagyok jó interjúalany és kész. Nem szeretem, ha velem készítenek interjút és főleg akkor nem szeretem, ha a munkámról kell beszéljek egy olyan valakinek, aki ugyanazzal foglalkozik, mint én. Úgyhogy itt és most befejeztem az interjút.

Képzelt interjú az öcsémmel

Igazából soha nem szerettem volna az öcsémmel interjút készíteni, azonban másodszor kényszerülök erre a gaztettre. Gaztett biza, mert amúgy alapszabály nálam az, hogy családtagokkal amennyien lehet nem készítek interjút. Egyszer akkor kényszerültem rá, amikor drága öcsém, akit mellesleg Leventének hívnak, Kolozsvár legfiatalabb karnagya lett 16 évesen. Azóta ezt a tevékenységét ideiglenesen felfüggesztette. Bevallom, ez a telefoninterjú nem volt túlságosan jó, hiszen öcsém úgy válaszolt nekem, mint a testvérének, nem pedig mint egy riporternek. Most másodszor kényszerülök interjút készíteni vele, bár megjegyzem, ezúttal csak képzeletbeli beszélgetés lesz. Az oka az, hogy Levente 10 év iskola után úgy gondolta, hogy egy látványos pálfordulattal elkápráztatja a családját, tanárait és átvonult a kolozsvári Sigismund Toduta zenelíceumba. Természetesen nem minden felkészültség nélkül vágott neki ennek az útnak, hiszen már gyerekkora óta zongorázik, de ezúttal valami történt...


Forgatókönyv: helyszín a zenelíceum melletti park (szkétpark, ha úgy tetszik), K a kérdező, L a kérdezett, mindketten elnyúlva ülnek egy padon, K laza kézmozdulatokkal jegyzetel, közben a diktafon sárgán jelzi, hogy az interjú megkezdődött:


K: Ritka eset, amikor valaki 11-ikes korában dönti el, hogy zenész akar lenni. Mi motivált abban, hogy sok-sok gyakorlás, elméleti pótlás árán átmenj a zenelíceumba?


L: Mindig szerettem a zenét, szerettem zongorázni, de néha elhanyagoltam, mert sokáig nem éreztem fontosnak. Idén nyáron Tóth-Guttmann Emese tanárnővel újra nekiálltunk rendesen tanulni, és ekkor dőlt el bennem, hogy zenész akarok lenni. Ebben segítségemre volt a tanárnő is, aki bátorított. Talán csak egy kósza gondolat volt az ő fejében, egy egyszerű dicséret, hogy meg tudnám csinálni, lenne hozzá tehetségem. Ez a kósza gondolat megfogott. Olyan ez, mint egy gyors lejáratú betegség, amelyik hirtelen megjelenik, a következő pillanatban már az egész testedet elborította az a fertőzés, amelyikről eddig nem is tudtál. Ezt jelenti a zene, a zongora számomra. Egy hobbiból így lesz szenvedély. 


K: Hogy érzed, be tudod-e pótolni azt a lemaradást, amit az évek alatt felhalmoztál? Hiszen egyértelmű, hogy a jelenlegi osztálytársaid sokkal előnyösebb helyzetben vannak, ők végig tanultak zeneelméletet, formatant és egyéb olyan tantárgyakat, amelyeket csakis a zenelíceumban tanítanak. Fel tudsz-e zárkózni rövid időn belül?


L: Remélem igen. Mindenképpen fel szeretnék zárkózni. Úgy érzem, hogy az a lemaradás, ami jelenleg hátrányt jelent számomra hamar behozható. A zeneelmélet nem is olyan nagy probléma, hiszen a zongoratanulás szorosan összefügg az elmélettel. A zongorakotta leolvasásához elmélet is kell, talán néhány gyakorlat van, amelyekben javítanom kell és fel kell zárkóznom. De nem lehetetlen. Sőt, azt hiszem, hogy még előnyömre is válhat az, hogy hátrányban vagyok, most egy újabb példával élek: én vagyok az a fejő, aki késve érkezik egy kicsit a fejésre. A tehén persze már nagyon várja, hogy megszabaduljon a tejtől és emiatt több tejet ad aznap este, mint a többi tehén. A szabály persze az, hogy mindenki meg kell igya a tejet, amit az ő tehene aznap adott, így én aznap este több tejet is kell igyak, ami azért jó nekem, mert például egész nap a mezőn dolgoztam és szomjasabb vagyok, mint a többiek, így a szervezetem jólesően fogadja be a nagyobb mennyiségű tejet. Tudom, hogy nem a legjobb példa, de talán így tudom hirtelenjében a legjobban példázni azt, hogy miért válhat előnyömre a hátrányom. 


K: (rágyújt egy cigire, érzi, hogy most érzékeny pontot fog érinteni, provokálni szeretné L-t) Te mondtad egyik beszélgetésünk alkalmával, hogy tudatában vagy annak, hogy valószínű nem leszel szólista. A klasszikus zenei mezőnyben nagyon nagy a verseny. Ennek tudatában, nem érzed úgy, hogy elhamarkodottan döntöttél a zenei karrier mellett?


L: Nem. Már csak azért sem, mert nem klasszikus zenével szeretnék a líceum elvégzése után foglalkozni. Elsősorban a jazz érdekel. A jazznek viszont a klasszikus zene az alapja. Klasszikus nélkül nincs jazz. Ezért tartom fontosnak, hogy amennyire csak lehet fejlődjek klasszikus téren is, a kéztechnikámat tökéletesítsem, hiszen ezek a dolgok a jazzben is alapkövetelmények. Nem elhamarkodott tehát a döntésem, hanem egy alaposan átgondolt tervnek a szerves és fontos része. Ha még tovább halogattam volna ezt a döntést, akkor a zenei karrierről, legyen az klasszikus vagy jazz, végleg lemondhattam volna. Meg kellett tennem tehát ezt a lépést, ami nehéz volt, elismerem, de szükséges.


K: Ha végignézek a zenészek között, akkor azt látom, hogy nagyon sokan nem tudnak a hangszeres tevékenységükből megélni. Milyen alternatíváid vannak, milyen túlélési terveket szövögetsz magadban?


L: Reménykedem abban, hogy a zenélésből is meg tudok majd élni. Amennyiben ez nem így alakul, nem lesz egy befutott jazz-együttesem, annyiban más munkát kell keresnem, de megjegyzem, a zenélés mellett. Semmiképpen nem szeretném tehát a zongorára a fehér lepedőt ráhúzni. Kár az elefántcsont billentyűkért, a zongorába fektetett érzelmekért, minden egyes percért, amit a zongora előtt töltöttem. De, ha nem jön össze a "világhírnév", akkor a német tudásomat fogom bevetni. Erre is készülök már egy ideje, elhatároztam, hogy mindenképpen beiratkozom filológiára is. Valószínű, hogy előbb vagy utóbb történelem szakra is be fogok iratkozni, ez pénz és idő kérdése, de ebben is látok lehetőséget. 


K. egy elegáns mozdulattal megcélozza a legközelebbi szemeteskukát, és a cigicsikk tiltakozás nélkül, engedelmesen bezuhan a kukába. L. saját gondolatait emészti magában, talán túl sokat mondott, talán nem. K. még egyszer visszanéz, majd megfordul, szemüvegét az orrára csapja. A diktafon még mindig sárgán jelzi, hogy a felvétel megy. Madárcsicsergés, gyerekzsivaj hallatszik rajta. Utolsó másodpercek: egy kabát sistereg, majd egy kéz megérinti a diktafont, a mikrofon berecseg. Felvétel vége.